Bringázni jó.

Környezetkímélő, gazdaságos, egészséges, és megóv a forgalmi dugóktól, izzadságszagtól, araszolástól, tömegtől.

A biciklizés pozitívumaira egyre többen jönnek rá. Az öltönyös team leader srác összecsukható menedzserbiciklin tolja, a marketing asszisztens csaj rózsaszín, osztott vázas Peugeot-n teker, a nyolcadéves, esztétika szakos srác kétszázezres fixivel truvájkodik, Dia, a zumbaoktató pedig Merida mountain bike-kal.

Életérzés. Hangulat.

A bringát el lehet nevezni, tele lehet rakni küllőgyönggyel, kis kosárral, nagy kosárral, virággal, bagettel. Kaspót lehet aggatni rá, cserepes virágot lehet ültetni bele. Vagy bortartót.

Egyvalami nem kell. Csengő. Ja, meg jó fék. És világítás se. Meg sárhányó, mert az nem illik a bicó dizájnjába.

Mindezek mellett fontos, hogy a kerekek ne legyenek centrírozva, a monoblokk legyen szétrohadva, a láncot pedig soha ne érje műszerolaj.

De a legfontosabb, hogy a biciklizésbe éppen belekóstoló vagy már legalább 3 hónapja tekerő rutinos, fifikás rájder ne ismerje a szabályokat, különben a nagy múltra visszatekintő magyar kerékpáros társadalom kiveti magából.

Tilos indexelni, egyáltalán bármi módon jelezni, hogy irányt változtatsz. Előzni csak akkor szabad, ha éppen jönnek veled szemben. Az utolsó pillanatban kell észbe kapni, és bevágni a kerékpáros kolléga/kollegina elé. Satufék. Igazából előzni is tilos, csak jobbról megengedett a kikerülés. Ha a szoknyád felcsúszik a Madách téri keskeny, zárt biciklisávon, ne jelezz, ne húzódj le jobbra, csak fékezz, és igazítsd meg, amit meg kell. Komótosan indulj el, kapkodnod nem kell, a mögötted lévő 8 biciklis szívesen megvár.

Soroljam még? Fogom.

Erről szól a blog.